Feliratkozás Hírlevélre

Szépségközpont

Ha már meglévő szépségközpontot üzemeltet, akkor a szolgáltatások közé történő jól kommunikált illesztéssel nem csak a régi vendégkör hűségét tudja fokozni, hanem új vendégeket vonz be vele.

Akár kiegészítheti vele az alakformáló programokat, de önálló szolgáltatásként is kínálhatja.

A cellulit megjelenését is jelentősen csökkenthetjük, egyrészt a testösszetétel pozitív változásán át, mely a sovány izomszövet növelésének eredménye, másrészt pedig a jobb vérkeringés révén, amely fokozza a nyirokkeringést is, ezáltal javul a toxinok kiürítése a szervezetből.
 
A Power Plate gépen végzett vibrációs tréning hatására az agy úgy reagál az edzés intenzitására, hogy felgyorsítja a véráramlást és oxigénnel tölti fel a vért a test minden részén miközben a HGH (emberi növekedési hormon) szintje jelentősen megemelkedik, mely a sejtek javításának és regenerációjának fontos eszköze. Ugyanakkor növekedés mutatkozik a tesztoszteron szintben, az ingerülettovábbító anyagok szintjében és az endorfin szintben (ami az ún. „runner’s high“ (futás utáni feldobódottság) érzéshez vezet) és ez segít a fájdalom elnyomásában és a használó hangulatának javulásában. 


Feliratkozás Hírlevélre